Szétrobbantotta a vírusválság a kormány eredeti terveit

Szétrobbantotta a vírusválság a kormány eredeti terveit

Látványosan lecsapódtak a koronavírus-járvány gazdasági következményei a tavalyi költségvetésben, ezzel egyfajta látleletnek is tekinthetjük. A Pénzügyminisztérium ugyanis a napokban hozta nyilvánosságra a 2020-as büdzsé részletes bevételi és kiadási számait, mely bemutatja, hogy a pandémia miként írta át a kormány eredeti terveit: a gazdálkodó szervezetek, a lakosság a vártnál kevesebb bevételt fizetett be a közösbe, a fogyasztáshoz kapcsolt bevételek sokkal kisebb mértékben növekedtek a tervezettnél, közben a kiadások 6600 milliárd forinttal lettek magasabbak az előirányzatnál és még a Társadalombiztosítási Alapok is kilyukadtak.

A megyei jogú városok képviselőivel tárgyalt Orbán Viktor

A megyei jogú városok képviselőivel tárgyalt Orbán Viktor

Orbán Viktor miniszterelnök a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) vezetőségével tárgyalt szombat délelőtt a Karmelita kolostorban a gazdasági akcióterv új elemeinek előkészítését célzó konzultációsorozat keretében - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

Varga Mihály bejelentette a Gazdaságvédelmi Operatív Törzs legújabb döntéseit

Varga Mihály bejelentette a Gazdaságvédelmi Operatív Törzs legújabb döntéseit

A Gazdaságvédelmi Operatív Törzs ülésén a közbeszerzések gyorsításáról és egyszerűsítéséről tárgyalunk - közölte kedd délután Varga Mihály a közösségi oldalán. Délután 4-kor meg is jelent az ülésen született döntésekről tájékoztató videó a pénzügyminiszter Facebook-oldalán.

Órákon belül megszólal Orbán Viktor, a koronavírusról is

Órákon belül megszólal Orbán Viktor, a koronavírusról is

Péntek reggel a szokásos időpontban interjút ad a miniszterelnök a Kossuth Rádiónak. A beszélgetésben minden bizonnyal szó lesz a koronavírus-járvány második hullámáról és annak következményeiről.

Gazdaságvédelmi akcióterv: áprilistól látni, hogy is néz ki a kormány válságkezelő csomagja

Gazdaságvédelmi akcióterv: áprilistól látni, hogy is néz ki a kormány válságkezelő csomagja

A koronavírus okozta gazdasági válságra reagálva hirdetett gazdaságvédelmi akciótervet a kormány 2020 tavaszán. A csomag március óta jelentősen átalakult, de az nem kérdés, hogy egyik legfontosabb eleme a munkahelyvédelmi akcióterv, amely a kormány szerint 1,2 millió ember számára nyújt támogatást. Július 23-án jelentette be Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, hogy a gazdaságvédelmi akcióterv forrásainak közel fele már célba ért.

Varga Mihály új adókönnyítéseket jelentett be

Varga Mihály új adókönnyítéseket jelentett be

A gazdaság újraindítása csak úgy lehet eredményes, ha a kormány az adórendszert és a bürokráciát is egyszerűsíti – jelentette ki Varga Mihály a Gazdaságvédelmi Operatív Törzs mai ülésén. A Törzs az adóbürokrácia csökkentésének, illetve a hazai turizmus újraindulásának lehetőségeit vizsgálva a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK), valamint a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezetőinek részletes javaslatait tekintette át.

Koronavírus-válság Magyarországon: megérkezett a fordulat, de még törékeny

Koronavírus-válság Magyarországon: megérkezett a fordulat, de még törékeny

Elindult egy kedvező fordulat a munkanélküliek számának tekintetében, ami bár törékeny, de abban bízik a kormány, hogy tartós marad az intézkedéseinek köszönhetően - fejtette ki a Magyar Közgazdasági Társaság Államháztartási Szakosztálya által rendezett csütörtöki online eseményen György László. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára a gazdaságvédelmi akcióterv eddigi eredményeit mutatta be.

Augusztus végéig lehet pályázni a munkahelyvédelmi bértámogatásra

Augusztus végéig lehet pályázni a munkahelyvédelmi bértámogatásra

Már több mint 170 ezer munkavállaló után igényeltek munkahelyvédelmi bértámogatást, amelyet a kormány döntésének értelmében az év végéig lehet alkalmazni, a kapcsolódó kérvények 2020. augusztus 31-ig nyújthatóak be a kormányhivatalokhoz - közölte Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a szaktárca csütörtöki közleménye szerint.

Újabb százmilliárdot vesz ki a kormány a koronavírus miatt felállított Gazdaságvédelmi Alapból

Újabb százmilliárdot vesz ki a kormány a koronavírus miatt felállított Gazdaságvédelmi Alapból

Mintegy 115 milliárd forintnyi összeg egyszeri átcsoportosítását rendelte el a kormány tegnap este megjelent rendeletével, ebből 102,5 milliárd forint az eredetileg 1346 milliárdos Gazdaságvédelmi Alapot érinti. Ahogy korábban írtunk már róla, ennek a koronavírus-válság kezelése érdekében létrehozott legfontosabb költségvetési eszköznek több mint harmadát már lekötötte a kormány igencsak sajátos célokra.

Már 150 ezren vesznek részt a magyar Kurzarbeitban uniós támogatásból

Már 150 ezren vesznek részt a magyar Kurzarbeitban uniós támogatásból

A kormány 1,2 millió ember számára nyújt olyan támogatást, amely lehetővé teszi munkahelye megtartását vagy pótolja kieső jövedelmét, segíti a jövőre való felkészülését - jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter pénteken Hódmezővásárhelyen.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ügyfélkapu-mizéria: egy újabb szolgáltatás kiesése fenyeget ügyintézési káosszal
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.